Anno, a múlt évezredben nem kevés akadályt görgetett elém a magyar nyelv sokszínűsége. Akkoriban inkább összevisszaságnak tünt. Nem volt egy elfogadható normális logikája a nyelvtannak. Így a nyelvtani szabályok helyett rajzfilm szövegeket tanulgattam nem kevés vidám percet okozva egyetemista társaimnak. pl. ... ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy ő tudja...stb. :) Szerettem. De szerettem.

Azt is mondják hogy a magyar nyelvnek van logikája, csak éppen fordítva. Példaképpen a következő kis szösszenet. A násznép a vőlegénnyel és a menyasszonnyal együtt mulatott éjfélig, és éjfél után fordítva lesz mindez. Nem nem. A násznép kimarad az éjfél utáni epizódból. :)

Az egyik barátomtól kaptam egy kis könyvet. A szamárfül. Romhányi József. Itt kezdődött igazán a tanulás. Meg sem álltam mindennemű gyomorforgató, ízes káromkodásig. pl... nos inkább nem. Végén valaki rosszul lesz.

Inkább egy kis Romhányi négy sorossal ajándékozom meg blogomat maeste, ami az angolbulldog-ról vagyis inkább az angol- és az írnép viszonyáról szólhatott anno.

Romhányi József

Szamárfül

Angol bulldogról

Az enyémek meg a félholdat sem ugatják. Csak a szomszédokat. Köszönésképpen. Ha eddig nem vették volna észre, hogy köszönnek az ebek, akkor mostantól tessenek visszaköszönni nekik. Illetlen dolog egy angolnak nem köszönni, főleg akkor, ha előre köszönnek. :)